Mikulás ünnepség 2015

December 4-én iskolánk 3. és 4. osztályos tanulói közül sokan ellátogattak az évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő Mikulás ünnepségre, amit az Iparos Egylet szervez. Marcsi néni és Viki néni kíséretével egy nagyon jó hangulatú, vidám, ajándékokban gazdag délután töltöttek el a gyerekek. Köszönjük a meghívást! Az eseményről az Egylet sok képet készített, melyeket itt meg is tekinthetnek:

Határtalanul Erdélyben

Határtalanul! program 2018-Erdélyi kirándulás

 

 

Előkészítő óra

A felkészítő órára a gyerekek ismereteket szereztek az adott tájegységekről, az odakapcsolódó történelmi, irodalmi eseményekről, tényekről. A foglalkozás során a felkészítő tanárok az ismereteket diavetítéssel közvetítették, majd a tanulók kooperatív tanulástechnika alkalmazásával sajátították el.

A vetélkedőn az utazáson résztvevő tanulók játékos, rejtvényes feladatlapot oldottak meg csoportmunkában. Előre megadott téma alapján, gyűjtőmunkát követően diavetítést készítettek a csoportok, majd bemutatták azt társaiknak. A vetélkedő végén táncházat tartottunk, néhány néptáncos alaplépést tanulhattak a diákok. A rejtvényfüzetet, amely az Erdélyről szóló ismereteket tartalmazta, kiosztottuk az utazáshoz.

Tanulmányi kirándulás

  1. nap

Nagyvárad

Ady-múzeum

Ady Endre életének főbb állomásait ismertette a múzeumigazgató, kiemelten a múzeum főbb kiállított eszközeihez kapcsolódóan. A gyerekek irodalmi tudásának felelevenítése után előre készített Ady idézettel alapoztuk meg a közös utazás kulturális hangulatát, mely a hazautazás utáni bemutató óra jelmondatává vált: „Vallom és hirdetem, hogy nincs értékesebb, hatalmasabb és szebb mint az élet.”

Kolozsvár, Marosvásárhely, Zetelaka

Kolozsváron megtekintettük Mátyás király szülőházát. Marosvásárhelyen jártunk a Teleki könyvtárban.

A diákok számára is nosztalgiaként hatott a Mátyás-mesék felelevenítése.

Ezt követően Marosvásárhely látványosságait tekintettük meg, kiemelten a Teleki könyvtárat.

Zetelaka

Szálláshely

A szálláshely elfoglalása után rövid beszélgetőkör közben fejtették ki a tanulók, hogy kinek mi tetszett a legjobban a nap folyamán, mi az amin a legjobban meglepődött, és mi az ami új információ volt a számára.

  1. nap

Parajd

Sóbánya és sószoros

A történelem során rengeteg híres és fontos személy szállt meg Parajdon, hogy a sóbánya jótékony levegőjét használja gyógyulásához. Ezen történelmi személyek átbeszélése újabb kapcsolódási pontot adott Magyarországhoz, hisz rengeteg vendég magyar származású volt. Mi is megnéztük a sóbányát.

Korond, Szováta

Korond: Székelykapuk, Szováta: Medve-tó

Korondon látogatást tettünk Páll Antal kerámiaműhelyében, ahol a diákok tapasztalatokat gyűjthettek az írókázással kapcsolatosan. Így ezzel is közelebb kerültek az erdélyi kultúrához és népszokásokhoz. A Medve-tó partján az érdekes földrajzi és biológiai adottságokat figyelhették meg a diákok.

Zetelaka

Szálláshely

Az est folyamán felkészültünk a következő napi programra: a farkaslakai Tamási Áron Általános Iskola meglátogatására. Összekészítettük az adományokat: tankönyveket, szépirodalmi könyveket, sportfelszerelést és taneszközöket. Megbeszéltük, hogy hogyan mutassák be a tanulók iskolájukat.

  1. nap

Farkaslaka

Általános iskola

Megismerkedtünk a fogadó iskolával, meghallgattuk az intézményvezető-helyettes ismertetőjét. Betekintést nyerhettünk a hetedik osztályosok életébe. Egy közös ismerkedős, játékos délelőttöt töltöttünk együtt. A tanulókkal való barátkozás során diákjaink megismerkedhettek az erdélyi iskolai szokásokkal és a diákok által használt érdekes kifejezésekkel.

Farkaslaka

Tamási Áron emlékhely

Meglátogattuk az erdélyi diákok kíséretében Tamási Áron szülőházát, ahol Tamási Áron életútját ismertette az ő leszármazottja. Bemutatta műveit, melyek az irodalmi tanulmányokhoz kapcsolódnak. Ezután a magyar diákok az erdélyi diákok részvételével megemlékezést tartottak az emlékműnél, ahol koszorút helyeztek el rövid verses műsor keretén belül.

Zetelaka

Szálláshely

A fárasztó napok után csoport munkában elevenítettük fel a gyerekek számára legizgalmasabb és legérdekesebb élményeket. Verses dalszöveggel írták le a diákok az elmúlt napok történéseit, mely lazább és könnyedebb hangulatot biztosított az est további részére.

  1. nap

Gyulafehérvár

Vár

Gyulafehérvári várban a történelmi ismereteken kívül látványos őrségváltás résztvevői lehettünk. Olyan érdekességekről hallhattak a gyerekek, amelyek a mai történelemkönyvekben nem szerepelnek. Így Gyulafehérváron megnéztük a Hunyadi család és Izabella királyné és Bocskai István síremlékét.

Déva

Árvaház

Az árvaház számára az iskolánk diákjai átadták az általuk összekészített játékokat, tankönyveket, tartós élelmiszereket és édességeket. Az árvaház vendégfogadója és egy diákja bemutatták az itt élők mindennapjait. Az árvaház lakóival való találkozás, rövid ismerkedés után a további tapasztalatokat és a diákok érzéseit még frissen a buszon megbeszéltük.

Budapest

Hugonnai Vilma Általános Iskola

A késő esti órákban érkeztünk az iskola elé.

Kirándulás után

Értékelő óra

Az értékelő órán a fotókból albumot, kiállítást készítettünk. PPT és diavetítéssel elevenítettük fel az élményeket. A kiránduláson megszerzett ismeretek visszacsatolásaként egy totót töltöttek ki a tanulók.

Témanap

A témanapon párhuzamosan négy csoportban más – más módszerekkel zajlott a többi tanuló bevonása az eseményekbe. Az egyik csoport, évfolyamonként egy – egy órában bemutatót tartott a lezajlott programokról diavetítés és élménybeszámoló keretében. Egy másik csoport, a megismert népi és nemzetiségi ételekből kóstolóval egybekötött tájékoztatót tartott a társainak. A harmadik helyszínen a megismert tájnyelvből készített szótárral ismerkedtek a tanulók. A negyedik helyszínen egy kiállításon történő tárlatvezetésen vettek részt a diáktársak. A témanapot egy jó hangulatú táncház zárta.

 

Állampolgári eskütétel műsora

Az önkormányzattól érkezett a megtisztelő felkérés, hogy ezúttal iskolánk tanulói adják 2015. március 31-én 11 órakor az Állampolgársági eskütétel ünnepi műsorát. A furulyások Závodszky Zsuzsa betanításában a Szózat elhangzása után népdalcsokrot adtak elő, szólót énekelt Dénes Brigitta. A gyerekek érdeklődve figyelték a történteket, hiszen még senki nem volt részese ilyen eseménynek. A megjelentek polgármester úr után mondták el az eskü szövegét a Himnusz hangjaira. Befejezésül Szűcs József tanár úr Máté Péter Hazám című dalát énekelte el.

Nagy volt a gyerekek meglepetése, amikor az ünnepség után a polgármesteri titkárságra invitálták őket, és mindegyikőjük az Ezerarcú világ c. könyvsorozat egy-egy kötetét kapta jutalmul a szép szereplésért. Igen felszabadultan és vidáman indult haza a kis csapat.

Szereplők: 3.o: Angelus Noémi,Bálint Patrícia, Valentin Virág; 5.o: Dénes Brigitta és Láng Erzsébet

Pénzkiállítás megnyitóműsora a Szelmann-házban

2015. március 21-én, szombaton délután került sor a Szelmann-ház Télikert Galériájában Kiss László Gábor magángyűjtő „Válogatás 200 ország fém és papírpénzeiből” és „Vasalók a XVII. századtól napjainkig” című kiállítás megrendezésére a Nagytétényi Polgári Kör szervezésében. Lászlóné Varga Éva, a polgári kör elnöke iskolánkat kérte fel a megnyitó ünnepség műsorának megszervezésére. A műsorban a 3. és 5. osztályosokból álló furulyás csapat – Závodszky Zsuzsa betanításában – népdalokat adott elő, szólót énekelt Dénes Brigitta. A nemrég lezajlott Romhányi-szavalóversenyen részt vett Bódi Veronika és a versenyen 3. helyezést elért Berkó Dávid pedig egy-egy humoros Romhányi József verset szavalt el, mellyel sikerült derültséget kelteni, nevetést csalni a megjelentek arcára.

Az elkövetkező héten iskolánk egy-egy napközis vagy tanulócsoportja, valamint a történelem szakkörös gyerekek tanáraik kíséretében megtekintették a kiállítást, és meghallgatták a kiállító Laci bácsi érdekes magyarázatát. „Tanulságos, érdekes és szórakoztató perceket töltöttünk el a Szelmann-házban, nagyon jól éreztük magunkat” – ez volt a gyermekek és kollégák véleménye a program végeztével.

A résztvevő furulyázó tanulók:

3. osztály: Angelus Noémi, Gábor Brigitta, Gál Patrícia, Garbóczi Lara, Győrösi Szilvia, Valentin Virág,

5.o osztály: Czuri Anna, Láng Erzsébet, Mihalutti Emma, Sándor Kinga

szerkesztés alatt

Jótékonysági Gála

2015. március 18-án, szerdán délután 18 órakor került sor iskolánk először megszervezett nagyszabású Jótékonysági Estjére, melyre meghívtuk kerületünk vezetőit, vállalkozókat, üzletembereket, szülőket, régi tanítványokat és a kerületi / környékbeli társadalmi szervek vezetőit, képviselőit. A rendezvény célja, hogy az összegyűjtött adományokkal támogassuk, színesítsük, változatosabbá tegyük az iskola szabadidős programjait, a tanulókat olyan újabb különleges élményhez juttassuk, mint a közeli „Határtalanul!” Program keretében a májusi erdélyi kirándulás.

A közel kétórás műsor vezetését Kovács Dávid, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt szakmai vezetője vállalta magára. Az iskola növendékei mellett fellépett Nédó Olga Príma-díjas hegedűművész; Leblanc Győző operaénekes, az operett utazó nagykövete; Erdélyi Csilla, Mohamed Fatima és Tamon Erika énekesnők; Lui Mágus bűvész és illuzionista; a Fodor Kamarazenekar képviselői; a Masters SE fiatal, többszörös magyar bajnok táncosai, valamint Tarczali Dorina középiskolai tanuló szavalt és énekelt. A műsort iskolánk szociálpedagógus tanára, Szűcs József énekes zárta, musical-slágereket énekelt gyönyörű hangján. Az est fogadással ért véget, ahol a fellépő művészek, a meghívott vendégek, a nézőközönség a tantestület által készített finomságokat fogyaszthatták el jóízű eszmecsere közben.

4. osztályosok bemutató órája – Montessori módszerével

2015. március 10-én reggel iskolánk első Montessori-osztálya immár harmadszor nyitotta ki ajtóját mindazon érdeklődők számára, akik kíváncsiak, hogy a különböző munkaformák alkalmazásával hogyan tehető érdekessé, színessé, változatossá egy tanítási óra. Cél a Montessori-módszer bemutatásával a tanulók munkához való hozzáállásának, önálló tanulási tevékenységének fejlődése és a kooperatív tanulási technikák megismertetése volt.

Ismét látszott a tanulókon a megszokott, begyakorolt munkaformák alkalmazása. A nyugodt, kellemes légkör, változatosság, jó hangulat, jól szervezettség, rengeteg ötletes sikerrel elvégzett feladat, sok-sok rendkívül esztétikus szemléltetőeszköz és feladatlap jellemezte az órát.

Az óra végét követő megbeszélésen a kollégák és a megjelent szülők kifejezték köszönetüket és elismerésüket az órákat tartó kollégáknak (Bordás Annamáriának és Pereczes Tímeának).

Romhányi József Szavalóverseny

2015. március 3-án, kedden délután került sor a már hagyományosnak mondható, 11. alkalommal megrendezett kerületi Romhányi József Szavalóversenyre” a Nagytétényi Polgári Kör és a Baross Gábor Általános Iskola szervezésében, melyen iskolánk három tanulója is részt vett Bordás Annamária felkészítő tanár kíséretében. Minden esztendőben ezzel a rendezvénnyel tisztelgünk a nagytétényi születésű költő, író, műfordító, dramaturg „rímhányó Romhányi” munkássága előtt. Bravúros verselési technika, szó és rímjátékok jellemezték a gyerekek által választott verseket. A zsűriben helyet foglalt Németh Zoltán alpolgármester, Rigó Béla költő és Romhányi Ágnes, a verseny névadójának lánya.

A résztvevő tanulók:

Chaben Írisz 4. és Bódi Veronika 6. osztályos tanulók emléklapot kaptak. Büszkék vagyunk arra, hogy a 7-8. osztályosok versenyében a mi tanítványunk, Berkó Dávid 7. osztályos tanuló 3. helyezést ért el.

A verseny és az eredményhirdetés után már harmadik éve hagyományosan sor került a közeli Romhányi József utcában a költő emléktáblájának megkoszorúzására.

szerkesztés alatt

Naptárátadó karácsonyi ünnepség

2014. december 18-án délután került sor a már hagyományosnak nevezhető karácsonyi naptárátadó ünnepségre a Városháza dísztermében. Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata rajzpályázatot hirdetett Kisváros a nagyvárosban címmel, ahová a mi iskolánk tanulói is jelentkeztek rajzaikkal. Felkészítő rajztanáruk Csép Andrea. Legnagyobb örömünkre iskolánk két tanulója is a díjazottak között volt, azaz rajzaik bekerültek a naptár fő oldalára. A 2015-ös esztendőre megjelent naptárban a januári hónapot Majlát Tímea 7. osztályos tanulónk Nagytétényi Plébániatemplom című alkotása, az augusztusi hónapot Szapek Cintia 7. osztályos tanulónk Nagytétényi utcarészlet című munkája díszíti.

A karácsonyi ünnepségen Karsay Ferenc polgármester úr köszöntötte a résztvevő gyerekeket, kísérőiket és a megjelent kerületi lakosokat. Rövid köszöntője és jókívánságai után személyesen adta át a díjazott gyerekeknek az önkormányzat ajándékát, a „Népek karácsonya” című CD-t, melyen a Budafoki Dohnányi Zenekar játszik közismert karácsonyi dalokat, zeneműveket és természetesen nem maradhatott el a naptár sem.

A nagyon bensőséges hangulatú ünnepségen jól éreztük magunkat, a gyerekek nagyon örültek az ajándékoknak, és legfőképpen annak, hogy ilyen szép karácsonyi ajándékkal lephetik meg szüleiket, családjukat.

Az ünnepségre Ferencz Márta néni kísérte el a lányokat.

szerkesztés alatt

Bemutató óra a 4. osztályban

2014. november 25-én reggel iskolánk első Montessori-osztálya nyitotta ki ajtóját mindazon érdeklődők számára, akik kíváncsiak, hogy a különböző munkaformák alkalmazásával hogyan tehető érdekessé, színessé, változatossá egy tanítási óra. Erre az órára vártuk – a beiskolázási program-sorozat „Suli-vár” utáni első állomásaként – a leendő első osztályosok szüleit, a gyerekeket és az érdeklődőket. Cél a Montessori-módszer bemutatása és a kooperatív tanulási technikák megismertetése volt.

Ennek szellemében az első, nyelvtan órán a frontális osztálymunka mellett a gyerekek számára már megszokott módon, csoportokban és önállóan oldottak meg feladatokat a köznév-tulajdonnév témakörben, melyet önellenőrzéssel javítottak. A jó hangulatú óra, melyet Bordás Annamária tartott, a Montessori oktatásra jellemző Montessori eszközök használatával zárult (mely a tananyag önálló gyakorlására, rögzítésére szolgál).

A matematika órát Pereczes Tímea kolléganő vezette. Az alapműveletek gyakorlása szöveges feladat segítségével, a logikus gondolkodás fejlesztése volt az óra anyaga. Az „ősember” nyelvére kellett lefordítani egyszerű mondatokat. Az igaz-hamis állítások eldöntése után frontális feladatmegoldás volt, a szöveges feladat megoldásának lépéseit gyakorolták, majd csoportmunka és egyéni gyakorlás következett.

Ismét látszott a tanulókon a megszokott, begyakorolt munkaformák alkalmazása. A nyugodt, kellemes légkör, változatosság, jó hangulat, jól szervezettség, rengeteg ötletes sikerrel elvégzett feladat, sok-sok rendkívül esztétikus szemléltetőeszköz és feladatlap jellemezte az órát.

Az óra végét követő megbeszélésen a kollégák és a megjelent szülők kifejezték köszönetüket és elismerésüket az órákat tartó kollégának.

szerkesztés alatt