Határtalanul! 2023

Határtalanul! 2022

„KIRÁLYOK ÉS FEJEDELMEK ÚTJÁN ERDÉLYBEN”

2023. május 08-12.

A Határtalanul program keretében idén 28 tanuló és 3 kísérő tanár vett részt az iskolánkban már régóta hagyománnyá vált erdélyi utazáson. A diákok előre tanulmányozták az egyes helyszínek történelmi múltját és fontosabb nevezetességeit.

Május 8-án 6:30-kor indult a buszunk. Már az első percekben biztosan látszott: ebben az öt napban nagyon együtt lesz a hetedikes és nyolcadikos gyerekekből álló társaság, erdélyi utunk a jó hangulatú közös élményekről fog szólni.

Az első határon túli nevezetességet Aradon néztük meg. Zala György Szabadság-szobor című alkotásának keletkezéséről és üzenetéről nagyon alapos és a gyerekek számára is jól érthető előadást hallottunk Gábor Hunor honismereti vezetőtől.

Innen a máriaradnai kegytemplomhoz vezetett az utunk. A ferences rendi búcsújáró templom a történelmi Magyarország egyik legfontosabb Mária-kegyhelye. A kéttornyú, barokk stílusú épület sokak szerint régi idők óta csodák helyszíne. A táj festői szépsége ugyanúgy nagy hatással volt a gyerekekre, mint a templomépület és a hozzá kötődő történelmi emlékekről hallott beszámoló.

Ezután Solymos várromjához kaptattunk fel. A fölfelé vezető út nem bizonyult könnyű sétának, de ez senkinek nem szegte a kedvét, örömmel vettük az akadályt. Érdekes összefoglalót hallottunk a tatárjárás után épült vár történetéről és a különböző történelmi korszakokban betöltött szerepéről.

A következő állomásunk Marosillye volt, itt Bethlen Gábor szülőházát kerestük fel. A gyerekek játékos, rendhagyó történelemórán ismerték meg Bethlen Gábor korát, az Erdélyt felvirágoztató fejedelem életművét és az épület történetét. Az emeletes, alsó szintjén lőrésekkel védelmezett, felül reneszánsz ikerablakokkal ellátott épület tipikus képviselője a 16. századi főnemesi szállásoknak. A Bethlen-ház egyike azon dél-erdélyi műemlék épületeknek, amelyeket Böjte Csaba ferences szerzetes Szent Ferenc Alapítványa mentett meg.

A meglehetősen fárasztó, de igen jó hangulatú nap vége felé örömmel érkeztünk meg harói szállásunkra. A szobák elosztása okozott ugyan némi fejtörést, de végül is közmegegyezéssel sikerült megtalálni a megoldást.

Másnap reggel elindultunk következő úti célunk, Demsus felé. A valamikori római templomot az eredeti köveket felhasználva építhették újjá. Az épület magával ragadóan titokzatos – nem csoda, hogy mind az építéséről, mind a korai szerepéről különböző elméletek születtek. Ma ortodox templomként funkcionál.

A demsusi templom sejtelmes hangulatát éreztük még akkor is, amikor visszamentünk a buszunkhoz, hogy célba vegyük a következő állomást, Őraljaboldogfalvát.

Itt a Hátszegi-medence egyik kiemelkedő jelentőségű, 13. századi református templomát látogattuk meg. Mindannyiunk figyelmét lekötötték a hajó és a szentély falfelületén épségben megmaradt középkori freskók.

Innen Vajdahunyadra utaztunk, hogy bejárjuk a város legnagyobb nevezetességét, a Mikszáth Kálmán által a „várak királyának” nevezett várat. A gyerekek már az építményhez vezető fahídon felidézhették az előzetes felkészülés során szerzett ismereteiket, amikor honismereti vezetőnk a vár építéséről és későbbi történetéről mesélt nekik. Érdeklődésük mindvégig kitartott: a várkútról, a lovagteremről, a várkápolnáról, a Mátyás-loggiáról, a Kapisztrán-toronyról és az építmény többi részéről szóló ismertetések egyaránt lekötötték a figyelmüket.

Miután bejártuk a várat, rövid pihenőt tartottunk; ezt az időt mindenki szabadon használhatta fel. Nemcsak nekünk volt jó napunk, a büfések sem találhattak okot panaszra.

A nap igazi erőpróbája csak ezután várt ránk: megmásztuk „magos Déva várát”. A falmaradványok között több tanuló is fel tudta idézni Kőmíves Kelemenné balladáját.

A dévai vár megmászása után újabb érdekes program várt ránk: felkerestük a Böjte Csaba ferences szerzetes nevével fémjelzett Dévai Szent Ferenc Alapítványt. Az egyik itt élő diáklány élményszerűen, nagyon részletesen mesélt az itteni életükről és az alapítvány által biztosított lehetőségeikről, céljaikról. Átadtuk az alapítványnak szánt adományainkat.

A harmadik napon a reggeli indulás előtt bepakoltuk a csomagjainkat a buszba, hogy a nap utolsó programpontja után már új szállásunkra mehessünk.

Először a feredőgyógyi vízeséshez utaztunk. Megcsodáltuk a lenyűgöző természeti jelenséget, majd megkerestük a régi római fürdőt.

Bár előzetes terveinkben szerepelt, a sűrű programok között Magyarigenre sajnos nem maradt időnk. A honismereti vezetővel azért persze beszélgettünk az 1848 októberében kivégzett magyar áldozatokról és az emlékükre emelt kopjafáról.

A következő állomásunk így Gyulafehérvár, az Erdélyi Fejedelemség hajdani fővárosa volt. Megtekintettük a fejedelmi palota épületét, a püspöki palotát és a 13. században épült, egykori püspöki, ma érseki székesegyházat. Itt láthatók a Hunyadiak síremlékei, Márton Áron püspök sírja, Izabella királyné és János Zsigmond fejedelem gazdagon díszített kőszarkofágjai, az altemplomában pedig az erdélyi történelem nagyjai nyugszanak.

Ezután Nagyenyedre vezetett az utunk. Megtekintettük a vártemplomot kívülről, amelynek tornya a 13. század első felében épült, és eredetileg a vár őrtornya is volt. Ellátogattunk a Bethlen Gábor nevét viselő Nagyenyedi Református Kollégiumba. A honismereti vezető szemléletesen beszélt a kollégium történetéről, külön is kiemelve Apafi Mihály, Bethlen Gábor és Kőrösi Csoma Sándor szerepét. A kollégium udvarán felidéztük Jókai Mór A nagyenyedi két fűzfa című elbeszélését.

A következő állomásunk a Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében fekvő Torockó volt. Sétáltunk a faluban, ismerkedtünk annak történetével, megcsodáltuk fehérre meszelt házait. Meglátogattuk a Néprajzi Múzeumot, itt megtekintettük a festett bútorokat, a helyi vasművesség és a népviselet jellegzetes tárgyait.

Ezután Torockószentgyörgy határában a várromhoz kirándultunk. A tájkép és a környék hangulata mindenkit magával ragadott.

Első szállásunk is nagyon barátságos volt, de a magyarfenesi Csáni Panzió minden várakozásunkat felülmúlta. Amivel ott találkoztunk, az a vendéglátás magasiskolája. A tökéletes vacsora és a rendkívül szívélyes kiszolgálás egyöntetű sikert aratott.

A következő napon, a pazar reggeli után, először Erdély fővárosába, Kolozsvárra utaztunk. A városnéző séta során felkerestük a város legfontosabb nevezetességeit. Megnéztük a gótikus stílusú Szent Mihály-templomot, Mátyás király szobrát és szülőházát, a Mátyás király utcában ellátogattunk Bocskai István szülőházához, és megtekintettük a Farkas utcai református templomot. Szabad programra is maradt időnk, a megbeszélt találkozó időpontját mindenki pontosan betartotta.

Innen Erdély egyik leghíresebb turisztikai központjához, a tordai sóbányához mentünk. A sóbányászat története, a régi eszközök (különösen a lovak által húzott csigaszerkezet), a bányató, a Rudolf bányában kialakított játszótér igazán emlékezetessé tette a gyerekek számára ezt a kirándulást.

A tordai sóbánya utáni állomásunk a rendkívüli szépségű Tordai-hasadék volt. A könnyen teljesíthető túraútvonalat nagyon jó hangulatban jártuk végig.

Jókai Mór így írt erről a csodálatos természeti jelenségről Egy az Isten című regényében: „A tordai hasadék a vulkáni alkotás egyik legbámulatosabb remeke; itt egy hegylánc tetejétől a talapjáig kettérepedve. A két átelleni meredek fal kiálló sziklái és mélyedései még most is egymásba illenek, a háromezer lépésnyi sziklafolyosó hajlásai, megtörései mindenütt egyenközűek maradnak, csak imitt-amott mutat tágabb öblöket, hol a sziklaőrlő idő görgeteg kőzuhanyokká porlasztotta a bércfalat; míg egyes sziklatornyok, mint a gót építészet pillérei állnak el a falaktól, amiknek ormozata ma is a münsterek cifra, fantasztikus párkányzatát mímeli.”

Az utolsó nap látnivalói közül a körösfői református templomot kerestük fel először. A mennyezet, a karzat, a szószékkorona és különösen a Rákóczi-szőnyeg történetéről szóló előadást végig érdeklődve hallgatták a tanulók.

Körösfőről ötnapos programunk utolsó célpontjára, Nagyváradra buszoztunk. A hátralévő néhány órába sok minden belefért: előadást hallottunk Szent László király szobráról, sétáltunk a belvárosban, megnéztük a Szigligeti Színház épületét a Bémer téren, érintettük a Szent László teret, a Fekete Sas Palotát, elidőztünk a Holnaposok szoborcsoportja előtt, és kellemes sétát tettünk a Körös-parton.

Nagyvárad után már csak a hazaút volt hátra. A buszon kissé fáradtan, de annál lelkesebben idéztük fel a felejthetetlen öt nap legemlékezetesebb pillanatait.

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával
Bethlen Gábor Alap

Határtalanul! 2022

Határtalanul! 2022

“SZÉKELYFÖLD KINCSEI – TÚRA A SÓVIDÉKEN”

2022. április 25-29.

Az idei tanévben ötödik alkalommal utazhattak hetedikes diákjaink Erdélybe a Határtalanul! program keretében. Huszonegy tanuló három kísérő tanár irányításával túrázott Székelyföldön. Az utazás előtt az előkészítő foglalkozáson a diákok már megismerkedtek Erdély történelemi múltjával, a trianoni békeszerződés következményeivel, Erdély nevezetességeivel, Székelyföld sóbányászatának hagyományaival, az erdélyi írók és költők soraival.

Az utazásra a gyerekek izgatottan készülődtek, sokan most jártak először Erdélyben. Kora reggel indultunk, a hosszú út fáradalmai ellenére nagyon jó hangulatban telt az utazás. A csapat az első perctől fogva egységet alkotott, illetve új barátságok is szövődtek.

A határ átlépése után először Király-hágon, Erdély kapujában álltunk meg, a gyerekeknek nagy élményt jelentett a hegyek-völgyek közötti út. 

Utunk következő állomása Körösfő volt, ahol megnéztük a 4 fiatornyos, zsindelytetős, festett, fakazettás mennyezetű, belső falfreskókkal és kalotaszegi szőttes díszítésekkel is büszkélkedő református templomot.

A templom megtekintése után megérkeztünk Farkaslakára, ahol nagyszerű vendéglátásban volt részünk. A szállás kellemes, a vendéglátók barátságosak, az erdélyi ételek pedig fantasztikusak voltak.

Második napon Szejkefürdőre látogattunk, Orbán Balázs sírjához, melyhez székelykapuk során át gyalogoltunk fel a hegyoldalba. Innen átsétálunk az Orbán Balázs Emlékközpontba, ahol interaktív kiállítást tekinthettünk meg az életéről, majd a Mini Erdély Parkba látogattunk el. Megtekintettük Erdély legújabb látványosságát, ahol szó szerint bejárhattuk Erdélyt. A látogatás egy szép sétát jelentett a szejkefürdői hegyoldalban, az Erdély térképét megformázó területen, ahol a valós pontokon láthattuk a legfőbb nevezetességek élethű reprodukcióit. Majd délben traktor vontatta, fedett szekereken utaztunk Szentegyházáról a Madarasi-Hargitára. A traktorokról leszállva kb. másfél óra gyaloglás várt ránk a Madarasi-Hargita tetejére, ahonnan beláttuk egész Székelyföldet. 

A székelyek szent hegyét, a Hargita tetejét kopjafák, magyar nemzeti szalagok, a zarándokok által ácsolt keresztek százai díszítik, megható feliratokkal, áldásokkal. Itt egy rendhagyó órát tartottunk, énekléssel fűszerezve. A hegyről lejövet megtekintettük Székelyudvarhelyt. Este értünk a szállásunkra, ahol nagyon finom vacsora várt ránk.

A harmadik napon Székelyvarságra látogattunk, elsétáltunk a Csorgókő vízeséshez és a Jézus kútjához. Nem sokat kellett innen gyalogolnunk, hogy a kultikus varsági kocsmához, a Parlamenthez érkezzünk. Itt megtekintettük egy hagyományos eszközökkel dolgozó zsindelykészítő munkáját. A Parlamentnél lehetőségünk volt szabadtéri falatozásra is. Falusi ízekkel, rendkívül gazdag, házi-finomságokkal megrakott asztalokról lakmározhattunk. Visszafelé megnéztünk egy kicsi vízimalmot és a benne rejlő múzeumot. 

A tanyasi világból kiérve Székelyudvarhelyre látogattunk, megnéztük Orbán Balázs síremlékét, a turulmadaras millenniumi emlékművet és a szoborparkot.

Este meleg vacsorával vártak bennünket szállásadóink. Vacsora után táncos-zenés mulatságon vettünk részt a Boróka néptáncegyüttes jóvoltából.

A negyedik napot a Sóvidéken töltöttük és megismerkedtünk a só különleges előfordulási formáival. Szovátán Európa legnagyobb heliotermikus tava, a különleges, sós Medve-tó körül tettünk egy sétát. A tanösvényen lehetőségünk nyílt megvizsgálni a Mogyorós-, Vörös-, illetve Zöld tavakat.

Majd megnéztük Parajdon a sóbányát, 80-100 méter mélységbe ereszkedtünk le egy nagy sótömbbe, ahol templom, múzeum, játszótér található. A Sószorosban sétáltunk, ahol a só különleges formáival ismerkedünk meg, mint például a felszínen kialakult barázdák, a sókarok, valamint borsós felszínű só karfiolok.

A Sóbánya megtekintése után Korondra utaztunk. Meglátogattunk egy hagyományos módon dolgozó sóvágó műhelyt is, ahol megismerhettük a parajdi só felhasználásának módjait, megnézhettük, hogyan készül egy sólámpa, és lehetőségünk volt vásárolni igazi parajdi sóból készült termékeket. A központba érve látogatást tettünk egy nagy múltú fazekas családnál, ahol megcsodáltuk a korondi fazekasság gyönyörű termékeit.

Végül, de nem utolsó sorban, egy nagyon különleges és egyedülálló mesterséget néztünk meg: a taplászatot. Ez a ritka tevékenység úgymond Korondikumnak számít, ugyanis máshol már nem művelik. A gondosan kiválasztott taplógombából a mesterek kezei alatt csodálatos táskák, kalapok és egyéb kiegészítők készültek.

Az ötödik napon elérkezett a bepakolás és a búcsúzás ideje. Fájó szívvel köszöntünk el szállásadóinktól. 

Hazafelé Fehéregyházán koszorút helyeztünk el Ispánkútnál, Petőfi Sándor feltételezett elestének helyszínén, mely közvetlenül az országút mellett található.

Ellátogattunk a Haller Louise grófnő által 1897-ben alapított kis fehéregyházi Petőfi-múzeumba, ahol érdekes helyi előadásban és tárlatvezetésben volt részünk.

Majd Segesvárra érkeztünk, ahol városnézés következett a várhegyen, Segesvár várfalakkal és bástyákkal körülölelt történelmi központjában, amely 1999 óta világörökségi oltalom alatt áll. Az óratornyot sem hagytuk ki természetesen, mely a város jelképe és egyik legismertebb műemlék. A város központjában napjainkig fennmaradtak a középkori szász építészet műemlékei. Megtekintettük Petőfi Sándor szobrát a Szent József római katolikus templom és a Csizmadia bástyák közötti kis parkban. Megismerkedtünk az erdélyi szászok világával is.

Segesvár megtekintése után hazautaztunk, sok szép élménnyel a tarsolyunkban. 

Az értékelő óra megtartása 2022. június 9-én volt az iskolában, amikor egy prezentáció keretében felidézték a gyerekek a kirándulás alatt megszerzett ismereteiket.

Megvalósult a magyar kormány támogatásával
Megvalósult a magyar kormány támogatásával

Márton-napi rendezvény

Szent Márton napjának megünneplése már évtizedes hagyomány a mi sulinkban.

Ezen a napon az alsó tagozatos tanulóink számára játszóházat, kézműves délutánt szerveztünk. Az idei tanévben a foglalkozásokat az osztálytermekben tartottuk. A tanító nénik érdekes rejtvényekkel, kirakókkal, szebbnél-szebb, a ludakkal kapcsolatos kis tárgyak, munkadarabok, lámpások elkészítésével készültek a gyerekeknek. A közös alkotás élménye vidám hangulatot teremtett a tantermekben: serény, lázas munka hangjai szűrődtek ki az ajtók mögül.

Iskolánkban német nemzetiségi nyelvoktatás folyik, így a programot – a német nyelvterületeken elterjedt (Hollandia, Németország és Ausztria) – mi is fáklyás felvonulással zártuk.

Kicsi, alsós diákjaink lámpásaikkal felsorakoztak a földszinti termek előtt. A lámpások csodálatos, sziporkázó fényeiben vonultak végig az épület folyosóin. „Libás” népdalokat éneklő gyerekhangok töltötték meg az iskola egész épületét. Gyönyörű és szívmelengető látvány volt apró kisiskolásainkat így, együtt látni!

A népszokáshoz kapcsolódóan, a program végén az igazgató néni cukorkával, csokoládéval ajándékozta meg a gyerekeket.

Rajzóra a focipályán

Nemrég megkezdődött az új tanév iskolánkban. Végre ismét együtt lehetnek a tanulók!
Egy verőfényes szeptemberi napon az 5.a osztályosok a szabadban töltötték a rajzórát. Aszfaltkréta rajzokkal díszítették a focipályát.

A gyerekek először kisebb csoportokban tervezték meg a munkamenetet, majd együtt láttak neki a képek elkészítésének. Mindenki a saját kis területén munkálkodott, majd közösen varázsolták kész képpé alkotásaikat. Eközben vidáman, önfeledten csacsogtak, mókáztak, bíztatták egymást; hisz a betonfelületre nem könnyű szépen, egyenletesen felvinni a krétaport. A tanóra végére elkészültek a csoportok remekművei.

A közös alkotás pillanatképei:

Tanévnyitó ünnepély 2021. szeptember 1.

Jótékonysági Est 2016

2016 február 19-én, pénteken délután 18 órakor került sor iskolánk másodszor megszervezett nagyszabású Jótékonysági Estjére, melyre meghívtuk kerületünk vezetőit, vállalkozókat, üzletembereket, szülőket, régi tanítványokat és a kerületi / környékbeli társadalmi szervek vezetőit, képviselőit. A rendezvény célja, hogy az összegyűjtött adományokkal támogassuk, színesítsük, változatosabbá tegyük az iskola szabadidős programjait, a tanulókat olyan újabb különleges élményhez juttassuk, mint a közeli „Határtalanul!” Program keretében a májusi erdélyi kirándulás.

         A közel másfél órás műsor vezetését Kovács Dávid, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt szakmai vezetője vállalta magára. Az iskola 2.a osztályos növendékei mellett fellépett a Vanmocselló cselló-duó; Erdélyi Csilla énekesnő, Palásthy Kata fitness Európa-bajnok,valamint Tarczali Dorina középiskolai tanuló szavalt. A műsorban énekelt iskolánk egykori szociálpedagógus tanára, Szűcs József is. Befejezésül pedig Bánhidi Petra táncosai kápráztatták el a nézőközönséget. Az est fogadással ért véget, ahol a fellépő művészek, a meghívott vendégek, a nézőközönség a tantestület által készített finomságokat fogyaszthatták el jóízű eszmecsere közben.

         A fárasztó előkészületek, a nagyon tartalmas és színvonalas gálaműsor után, jó hangulatban zártuk az estét.

A PromontorTv összefoglalóját az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:

szerkesztés alatt