Őszi családi nap

Nagyon jó hangulatban telt el az idei családi nap is!
A sorversenyt a második és hetedik osztályosok csapata, a főzőversenyt a második osztály tanulóinak szülei nyerték meg! Gratulálunk nekik!
A többi helyszínen is sok érdeklődő volt: a karaoke hatalmas sikert aratott diákok-szülők-tanárok körében egyaránt! (A zenét az rccafe és csapata biztosította: rccafe)

Az aszfaltrajz-versenyen minden résztvevő kapott jutalmat a jól sikerült munkájáért.
Szerencsére az időjárás is remek volt, a képek önmagukért beszélnek:

 

Mese napja

Szeptember 30-án tartják hazánkban a népmese napját, Benedek Elek születésnapjának évfordulója alkalmából. Iskolánk alsó tagozatos tanulói is megemlékeztek, Sporeth Kati néni segítségével. A második osztályosok a Répamesét adták elő, míg a harmadik illetve negyedik osztályos gyerekek egy-egy mese felolvasásával készültek erre az alkalomra.

 

Ókori Olimpia 2012

Iskolánk 1-8. osztályos tanulói vettek részt a sportversenyen, Spárta városállam képviselőjeként. A versenyszámokban a gyerekek lelkesen szerepeltek: ugrottak, futottak, cipelték egymást, törték a fejüket.
Szép volt az idő, remek volt a hangulat, és nem utolsó sorban sok értékes ismeretet szereztünk.

Kísérő pedagógusok: Ferencz Vilmosné és Antal Gábor
Csapatunk tagjai:
– Ábrahám Marcell
– Valentin Virág
– Deák Eszter
– Mergl Szabolcs
– Szatóry Dániel
– Valentin Ádám
– Körmendi Ákos
– Sziva Bíborka
– Vajda Bence
– Czéh Bence
– Sábián Róbert
– Bereczki Krisztina
– Molnár Rudolf
– Körmendi Bence
– Pinelli Krisztina
– Ábrahám Fanni
– Balogh Rebeka
– Beján Flórián
– Pulik Márk
– Turbucz András

Szent Mihály Kupa

Iskolánk 3-4. osztályos tanulói részt vettek a X. Szent Mihály Napok keretében immár hagyományosan megrendezett labdarúgó versenyen.

A legjobb játékosunk, Sziva Bíborka még külön dicséretet is kapott a szervezőktől.

Csapatunk tagjai:

-Sziva Bíborka

-Vajda Bence

-Fonyódi Olivér

-Gedrus Dominik

-Zsóri Máté

-Ramos Krisztofer

-Tóbiás Bence

-Szeleczky Attila

-Orbán Milán

-Valentin Ádám
Kísérő pedagógus: Kováts Attila

2012. Évnyitó

2012. szeptember 3-án reggel ismét becsengettek a tanulók, tanítók, tanárok számára.
A kis elsősök érdeklődve hallgatták a nagyobb tanulók által előadott évnyitó-műsort.
Erika néni köszöntője után „hivatalosan” is Hugonnais-diákká lettek avatva, melyet szalagtűzéssel pecsételtek meg.

Sok örömet, szerencsét és kitartást kívánunk minden új és régi diákunknak!

 

Jutalom szakkör

A 2010/2011-es valamint a 2011/2012-es tanévben a most már elballagott 8.a tanulói közül 5-5 ember részt vett a Vöröskereszt által megrendezett területi elsősegélynyújtó versenyeken. A felkészítő órákon a tanulók annyira lelkesek és aranyosak voltak, valamint a versenyeken is ügyeskedtek, így jutalomként a tanév végén pár órában megismerkedhettek a baleseti szimuláció alapjaival és az imitációval. Megtanultak „játszani sérültet”, de ami a legizgalmasabbnak bizonyult, az a sebek sminkelése. Módjuk nyílt egy vágás sminkelésére valamint egy másodfokú égési sérülés készítésére is.

Utólag is gratulálunk mindkét csapatnak!