Tanévnyitó ünnepély


Az első tanítási nap reggelén tartottuk meg a tanévnyitó ünnepélyünket. Az ünnepi műsor főleg a 3. osztályosokra épült, az ebben az osztályban tanítók állították össze és tanították be a gyerekeket. A vidám és hangulatos versek, dalok, táncok és az igazgatói köszöntő elhangzása után az első osztályosok felavatása, az iskolatanulói közé fogadása is megtörtént azzal, hogy igazgató asszony a kicsik ruhájára feltűzte iskolánk szép, új jelvényét. A kicsik nagyon örültek az ajándékoknak, a színes forgóknak és a kis tanszercsomagoknak, melyet az elsős tanító nénik készítettek.
Jó hangulatú, sikeres, szép rendezvény volt. Sok szülő, nagyszülő, régi diákunk is jelen volt, akik az ünnepélyes tanévnyitó után segítettek az alsó tagozatos tanítóknak és kisdiákoknak az iskolai élet beindításában.

Kategória: Egyéb, Események | A közvetlen link.