Jótékonysági Est 2016

2016 február 19-én, pénteken délután 18 órakor került sor iskolánk másodszor megszervezett nagyszabású Jótékonysági Estjére, melyre meghívtuk kerületünk vezetőit, vállalkozókat, üzletembereket, szülőket, régi tanítványokat és a kerületi / környékbeli társadalmi szervek vezetőit, képviselőit. A rendezvény célja, hogy az összegyűjtött adományokkal támogassuk, színesítsük, változatosabbá tegyük az iskola szabadidős programjait, a tanulókat olyan újabb különleges élményhez juttassuk, mint a közeli „Határtalanul!” Program keretében a májusi erdélyi kirándulás.

         A közel másfél órás műsor vezetését Kovács Dávid, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt szakmai vezetője vállalta magára. Az iskola 2.a osztályos növendékei mellett fellépett a Vanmocselló cselló-duó; Erdélyi Csilla énekesnő, Palásthy Kata fitness Európa-bajnok,valamint Tarczali Dorina középiskolai tanuló szavalt. A műsorban énekelt iskolánk egykori szociálpedagógus tanára, Szűcs József is. Befejezésül pedig Bánhidi Petra táncosai kápráztatták el a nézőközönséget. Az est fogadással ért véget, ahol a fellépő művészek, a meghívott vendégek, a nézőközönség a tantestület által készített finomságokat fogyaszthatták el jóízű eszmecsere közben.

         A fárasztó előkészületek, a nagyon tartalmas és színvonalas gálaműsor után, jó hangulatban zártuk az estét.

A PromontorTv összefoglalóját az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg:

szerkesztés alatt

 

Mikulás ünnepség 2015

December 4-én iskolánk 3. és 4. osztályos tanulói közül sokan ellátogattak az évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő Mikulás ünnepségre, amit az Iparos Egylet szervez. Marcsi néni és Viki néni kíséretével egy nagyon jó hangulatú, vidám, ajándékokban gazdag délután töltöttek el a gyerekek. Köszönjük a meghívást! Az eseményről az Egylet sok képet készített, melyeket itt meg is tekinthetnek:

Sulivár 2014

SULIVÁR

2014. november 15-én, szombaton délelőtt került sor a Klauzál Házban a már hagyományosan, évek óta megrendezett “Suli-várra”. Karsay Ferenc polgármester úr ünnepi megnyitója után Németh Zoltán alpolgármesterrel körbejárta az iskolákat, személyesen üdvözölték az intézményvezetőket, érdeklődtek a sikerek/problémák iránt, valamint elismerésüket fejezték ki látva a gondos felkészülést, a sok szép iskolát ismertető tablót, videót. A rendezvényen megjelent Mátésné Pataki Ágnes, a Klik XXII. tankerületének vezetője is.
A kerület valamennyi iskolája a Suli-váron bemutatkozik, s az érdeklődő szülők beszélgethetnek az iskola vezetőivel, pedagógusokkal, az iskola diákjaival. S míg a kíváncsi szülők választ kapnak kérdéseikre, tájékozódnak iskolák programjáról, tanítási módszereiről, addig a gyermekeknek lehetőségük van a fejlesztő eszközök, különféle szellemi és ügyességi játékok kipróbálására, kézműves foglalkozásra.
Amíg a diákjaink lelkesen osztogatták az iskolánkat ismertető szórólapokat, lufikat, kedvesen és ügyesen foglalkoztak a kicsikkel, addig a kollégák derekasan állták a sarat, s válaszoltak a szülők érdeklődő kérdéseire, ismertették velük iskolánk szokásait, pedagógiai programját és a beiskolázási terveinket. A jövendő első osztályok vezetőivel is megismerkedhettek a szülők.
Reméljük, hogy az érdeklődő családokat és gyermekeiket viszontláthatjuk a bemutató órákon, óvodás foglalkozásokon ill. majd a beiratkozáskor! Jó hangulatban telt el ez a nagyon fárasztó délelőtt.

 

 

Egészségnap

2014. november 07-én délelőtt – mint az már hagyomány – rendeztük meg iskolánkban a tanév első Egészségnapját. Minden osztály elméleti és gyakorlati „képzésben” részesült, azaz a látottakat és a hallottakat valamilyen formában rögtön ki is próbálták, vagy megvalósították.
A programokról:
Alsó tagozat:
1. évf.: Fogászati prevenció dr. Babay Gyöngyi fogorvos vezetésével.
2. o.: Katasztrófahelyzetek, rejtvényes feladatmegoldások.
3.o.: Egészséges táplálkozás, majd tabló készítése.
4.o.: Egészséges életmód, tisztálkodás.
Felső tagozat:
5.o.: Az egészséges táplálkozásról film megtekintése, utána totó kitöltése.
6.o: A dohányzás ártalmai.
7.o.: Mentálhigiénés előadás.
8.o.: Drogprevenció Bédi Tamás iskolarendőrrel.

Az 5. órában ügyességi csapatverseny volt a tornateremben Antal Gábor és Palásthy Judit testnevelők vezetésével. Akik nem sportoltak, azok jó hangosan szurkoltak tanári felügyelet mellett. A résztvevő csapatok:
I. hely: Horváth Gyula, Kiszel Roland, Boja Tamás, Mihalutti Szilvió és Szíva Bíborka.
II. hely: Sós Csaba, Burai Szilárd, Fonyódi Olivér, Valentin Ádám és Majlát Tímea.
III. hely: Vajda Bence Mátrai László, Zsóri Máté, Budai Zoltán és Horváth Amanda.
IV. hely: Kovács László, Czéh Bence, Tóbiás Bence, Rácz János és Garbóczi Lea.

A 6. órában pedig Tárnoki Dorottya fitness- és személyi edző tartott a felsősöknek aerobik-órát, melyen a fiúk és a lányok egyaránt nagyon jó kedvvel, és lelkiismeretes gyakorlatvégzéssel vettek részt.
Délután a Vöröskereszt kerületi aktivistája segítségével ismételten véradás volt iskolánkban, melyen sokkal többen vettek részt, mint ahányan (26 fő!) vért adhattak. A jelentkezők egy része sajnos egészségügyi okból nem lehetett véradó. Viszont ezen idő alatt az érdeklődő felnőttek és a tanulók is az orvosi szobában ellenőriztethették vérnyomásukat, mérethettek testzsírt, vércukrot. Mindenki szakszerű, prevenciós tanácsadásban részesített Pelle Ildikó védőnő.
Eredményes, de meglehetősen fárasztó napot zártunk. Külön köszönet a szervezésért Sándor Márta tanárnőnek, és azoknak a kollégáknak (Bakk Viktória, Bordás Annamária, Tamaskáné Fekete Erika) akik még a véradással is példát mutattak szülőknek, gyerekeknek egyaránt.

 

Színház 3. osztály

Hétfőn a harmadikosok megkezdték immár hagyománnyá vált színházlátogatási körútjukat. A három alkalmas bérlet első előadása a Sündisznócska lovagol című bábjáték volt. A bérletet minden gyerek számára osztálypénzből vásárolták meg a szülők, így teljes létszámmal jelen lehettek. Az előadásra vonattal utaztunk, ami külön izgalmas volt a gyerekek számára. A gyönyörű időjárás csak segített a jó hangulaton, jutott idő egy kis szabadtéri mókázásra is. A következő előadás novemberben lesz.

10570382_10201900039182534_8127127841324404253_n

 

Futafok 2014

A hagyományosan megrendezésre kerülő Futafok kerületi futóversenyre iskolánk minden tanulója benevezett. A borús, reggel még elég hűvös, később csepergő esős őszi nap azért kellemes időtöltést jelentett mindannyiunknak. Tanulóink becsülettel helytálltak, teljesítették a kijelölt távot. Vagy futottak, vagy szurkoltak a többieknek, lelkesen bíztatták egymást.
A szülők közül – főleg alsó tagozatos gyerekek szülei – is sokan eljöttek, szurkoltak, segítettek az osztályfőnököknek a lebonyolításban, a gyermekfelügyeletben. Sőt néhányan még gyermekükkel a távot is teljesítették.

Legjobb helyezéseink:

8. CzéhBence 7. futam
9. Dávid Arnold 7. futam
12. Sándor Kinga 5. futam
17. LahosCintia 1. futam
17. Baksa Imre 1. futam
18. Máj Levente 1. futam
20. Sós Csaba 8. futam
22. Badics Andrea 9. futam

Szüreti felvonulás

Ebben az évben szeptember 27-én már tizenkilencedik alkalommal rendezte meg a Nagytétényi Polgári Kör a hagyományos szüreti mulatságot. Az ünnepség hivatalos megnyitóját a déli harangszó jelezte. László Istvánné, a polgári kör elnöke bemutatta és köszöntötte a megjelent vendégeket, közöttük Szabolcs Attila polgármestert, Karsay Ferenc alpolgármestert és a Borlovagrend képviselőit. Az ünnepi beszédek után Fülöp Ákos atya a feldíszített szekéren fellógatott szőlőfürtöket megáldotta. Ezután elindult a hintókból és szekerekből álló látványos felvonulás, amelyhez idén először a mi iskolánk tanulóiból szervezett kórus tagjai is csatlakoztak Erika néni vezetésével. Szép népviseletbe öltözve, jó hangulatban vonultunk fel a hosszú menetben.
Szívesen tettünk eleget a felkérésnek, és a Bartók Béla-lakótelep Társasház utcai parkolójában, valamint a Nagytétényi Kastélymúzeum parkolójában kétszer is előadtuk szürettel, szőlővel kapcsolatos népdal-csokrunkat, melyet Tarczali Jenő bácsi állított össze, tanított be a kórusnak, egyben fuvolán kísérte a jókedvűen nótázó diákokat. Befejezésül a Szelmann-házban vendégül látták a kórustagokat, finom szendvicset és üdítőt kaptunk.
Reméljük, hogy produkciónk elnyerte a szervezők és a közönség tetszését!
Jó hangulatú, kellemes, vidám órákat töltöttünk együtt. Jól elfáradtunk, de megérte!

 

 

Családi nap 2014.

Szerencsére a jó idő is kedvezett, így valamennyi tervezett program megvalósult.
Igazgató asszony ünnepi megnyitóbeszéde után először régi tanítványunk, Erdélyi Csilla adott rövid koncertet 2 táncoló-vokálozó leánnyal. Majd mindannyian a sportudvaron szurkoltunk az osztályok csapat/sorversenyén, melynek szülők, régi diákok is tagjai voltak. Volt ügyességi játék, kerékpáros- és rollerverseny, aszfaltrajzolás, arcfestés, csillámtetoválás, kézműves foglalkozás, asztalitenisz – mindenki válogathatott kedvére. A nagyobbaknak és a felnőtteknek a karaoké, ill. a házi X-faktor játék okozott örömet, melyet Bőnisch Ádám és Kopál Zoltán egykori tanítványunk vezetett. Volt zsákbamacska, büfé – házi készítésű finomságokkal.
A mentőszolgálat képviselője, Gyurcsán Zsolt lehetővé tette, hogy az érdeklődő felnőttek és gyerekek beülhettek egy mentőautóba, és részletes tájékoztatást kaphattunk a mentősök felelősségteljes, nehéz, nagy lélekjelenlétet igénylő munkájáról.
Mire dél lett és mindenki megéhezett, elkészültek a szülők által készített „hideg” finomabbnál finomabb ételek. Nehéz dolga volt a zsűrinek, amikor döntenie kellett. Az idén a negyedikesek és a hatodikosok hidegtáljai nyerték a megosztott első helyet, a megosztott második helyen a 2.a és az ötödik osztály végzett. A szemet gyönyörködtető, ötletes tálalás mellett az ízek harmóniája, a széles választék volt a jellemző. A 2.b osztály túrós-erdei gyümölcsös édességcsodája különdíjat nyert.
Jó hangulatú, kellemes délelőttöt töltöttünk együtt. Sokat dolgoztunk, jól elfáradtunk, de megérte!