Szerencsére a jó idő is kedvezett, így valamennyi tervezett program megvalósult. Igazgató asszony rövid ünnepi megnyitóbeszéde után először régi tanítványunk, Erdélyi Csilla adott rövid koncertet 2 táncoló – vokálozó leánnyal. Majd mindannyian a sportudvaron szurkoltunk az osztályok csapat/sorversenyén, melynek szülők is tagjai voltak. Volt ügyességi játék, kerékpáros verseny, aszfaltrajzolás, arcfestés, csillámtetoválás, kézműves foglalkozás, sakk, asztalitenisz – mindenki válogathatott kedvére. A nagyobbaknak és a felnőtteknek a karaoké és smink – tanácsadás szerzett örömet. Volt zsákbamacska, büfé – házi készítésű finomságokkal.
Mire dél lett és mindenki megéhezett, elkészültek a szülők által készített – főleg bográcsos – finomabbnál finomabb ételek. Nehéz dolga volt a zsűrinek, amikor döntenie kellett. Az idén a negyedikesek csirkepörköltje diétás és hagyományos nokedlivel, házi savanyúsággal volt a nyerő.
Jó hangulatú, kellemes délelőttöt töltöttünk együtt!