Mobilitás-hete


A kerületi Önkormányzat és a Nagytétényi Polgári Kör kérésére iskolánk is részt vett a Mobilitás-hete rendezvénysorozatban. A feladatunk az volt, hogy egy órán keresztül mozgassunk meg diákot, szülőt, tanárt és minden érdeklődőt ezen a szép napos délutánon.
Két részből állt a program. Először Antal Gábor testnevelő vezetésével és irányításával játékos és mulatságos bemelegítő gyakorlatokat végeztünk. Közben megérkezett a Polgári Kör vezetője, Lászlóné Varga Éva, aki köszöntötte a résztvevőket, és hivatalosan megnyitotta a rendezvényt.
A második részben táncház, és népi játékos sorverseny volt a 3. osztályos kisdiákunk Szabó Csongor anyukája, Bandzi Eszter kérésére és hívására jött el hozzánk a Pesovár Ferenc Néptánc Művészeti Iskola koreográfus és táncos testvérpárja, Rásó Luca és Barnabás. Ők vezették a táncot, tanítottak alaplépéseket a gyerekeknek. Majd vicces és vidám sorversenyt rendeztek a 4 csapatban küzdő gyerekseregnek. A befejezés össztánc volt.
Jó hangulatú, sikeres, szép rendezvény volt. Sok szülő, nagyszülő, régi diákunk is jelen volt.

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.