Fogyatékkal Élők Napja alkalmából rendezett műsor

Évek óta iskolánkat kéri fel az önkormányzat vezetése, hogy a „Fogyatékkal Élők Napja” alkalmából rendezett kerületi ünnepségen iskolánk tanulói adják a műsort. Így történt ez ebben a tanévben is. 2013. december 5-én kora délután a kerület vezetőinek – többek között Szabolcs Attila polgármester, Karsay Ferenc alpolgármester, dr. Patócs Andrea a Humánszolgáltatási iroda vezetője – jelenlétében Zugmann Péter alpolgármester úr ünnepi köszöntője után következett tanulóink műsora. Játékos, vidám jelenetekkel, verssel, prózával, dalokkal készültünk. Az idén is – hagyományosan – a gyerekek megtanultak jelelni már nem egy, hanem több, az alkalomhoz illő dalt. Büszkén mondhatjuk, hogy jól sikerült az előadás, nagy tapsot kaptunk.

            A majd negyven gyerek betanítását, irányítását sok kolléga segítette:

–     Műsorszámok betanítása:

Bordás Annamária, Ferencz Márta, Pospischek Csilla és Závodszky Zsuzsanna.

–         Hangosítás, digitális technika: Kerek Krisztián.

–         Fényképek: Kövesdi Istvánné.

–         Video-felvétel: Kálmán Zsolt.

–         Kíséret, felügyelet biztosítása:

Bőnischné Retter Csilla, Gyurkovics Katalin, Sándor Zsoltné, Sporeth Tiborné.

Köszönet illeti a segítőkészségükért a művelődési ház dolgozóit, különösen Ács István technikust.

Bemutató óra leendő első osztályos szülők számára

2013. november 26-án reggel a 3. osztályban tartott bemutató matematika órát Pospischek Csilla kolléganő. Erre az órára vártuk – a beiskolázási program-sorozat „Sulivár” utáni első állomásaként – a leendő első osztályosok szüleit, a gyerekeket és az érdeklődőket. Cél a Montessori-módszer bemutatása és a kooperatív tanulási technikák megismertetése volt.

Az írásbeli összeadás gyakorlása volt az óra anyaga. Az órát a szokásos csend-körrel kezdték, ahol a szóbeli „fejben” számolást gyakorolták. Majd az írásbeli műveletvégzést gyakorolták közösen. Páros munka következett, ahol a párok ellenőrizték a munkákat, miután játékosan összepárosították az összeadandó számokat. Az óra lezárása előtt egyénileg is gyakoroltak a tanulók, majd az ügyesebbek és gyorsabbak a matekos polcon található fejlesztőjátékokkal játszhattak.

Ismét látszott a tanulókon a megszokott, begyakorolt munkaformák alkalmazása. A nyugodt, kellemes légkör, változatosság, jó hangulat, jól szervezettség, rengeteg ötletes sikerrel elvégzett feladat, sok-sok rendkívül esztétikus szemléltetőeszköz és feladatlap jellemezte az órát.

Az óra végét követő megbeszélésen a kollégák és a megjelent szülők kifejezték köszönetüket és elismerésüket az órákat tartó kollégának.

Suli – vár

2013. november 16-án, szombaton délelőtt került sor a Klauzál Házban a már hagyományosan, évek óta megrendezett Suli-várra. A polgármester úr és helyettese, valamint az oktatásért felelős kerületi vezető megnyitója után, a kerület valamennyi iskolája ekkor bemutatkozik, s az érdeklődő szülők beszélgethetnek az iskola vezetőivel, pedagógusokkal, az iskola diákjaival. S míg a szülők választ kapnak kérdéseikre, addig a gyermekeknek lehetőségük van fejlesztő eszközök, különféle játékok kipróbálására, kézműves foglalkozásra.

 Amíg a diákjaink lelkesen osztogatták az iskolánkat ismertető szórólapokat, kedvesen és ügyesen foglalkoztak a kicsikkel, fújták, hajtogatták a lufi-virágokat, addig a kollégák derekasan állták a sarat, s válaszoltak a szülők érdeklődő kérdéseire, ismertették velük iskolánk szokásait, pedagógiai programját és a beiskolázási terveinket. A jövendő első osztályok vezetőivel is megismerkedhettek a szülők.

Reméljük, hogy az érdeklődők családokat és gyermekeiket viszontláthatjuk a bemutató órákon, óvodás foglalkozásokon ill. majd a beiratkozáskor! Jó hangulatban telt el ez a fárasztó délelőtt.