(2013. szeptember 24. kedd) nap bejegyzései

Családi nap

Szerencsére a jó idő is kedvezett, így valamennyi tervezett program megvalósult. Igazgató asszony rövid ünnepi megnyitóbeszéde után először régi tanítványunk, Erdélyi Csilla adott rövid koncertet 2 táncoló – vokálozó leánnyal. Majd mindannyian a sportudvaron szurkoltunk az osztályok csapat/sorversenyén, melynek szülők … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyéb | Családi nap bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Mobilitás-hete

A kerületi Önkormányzat és a Nagytétényi Polgári Kör kérésére iskolánk is részt vett a Mobilitás-hete rendezvénysorozatban. A feladatunk az volt, hogy egy órán keresztül mozgassunk meg diákot, szülőt, tanárt és minden érdeklődőt ezen a szép napos délutánon. Két részből állt … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyéb | Mobilitás-hete bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tanévnyitó ünnepély

Az első tanítási nap reggelén tartottuk meg a tanévnyitó ünnepélyünket. Az ünnepi műsor főleg a 3. osztályosokra épült, az ebben az osztályban tanítók állították össze és tanították be a gyerekeket. A vidám és hangulatos versek, dalok, táncok és az igazgatói … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Egyéb, Események | Tanévnyitó ünnepély bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva